Beszámoló

  


Ötvennyolc országból érkeztek vendégek a Magyar Világtalálkozóra

 

Megismertetni és megszerettetni a magyarság értékeit

 

    Ötvennyolc országból érkeztek vendégek, s mintegy huszonötezren vettek részt a II. Magyar Világtalálkozó nyolcnapos rendezvénysorozatán, amelyet Budapesten és hat másik városban (Szeged, Balatonlelle, Fonyód, Nyírbátor, Máriapócs, Örkény) rendeztek július 1. és 8. között a „határtalan összefogás” szellemében. A rendezvénysorozat a kapcsolatteremtés és együttműködés lehetőségét kínálta a civilszerveződések és az érdeklődők számára, s Magyarország népszerűsítését és kapcsolatainak építését szorgalmazta szerte a nagyvilágban, zömmel a magyar-magyar kapcsolatok révén. Valamennyi helyszínen és eseményen szó esett arról, hogy Magyarország számít a határon túl élő magyarságra, a civilszervezetekre, és országunk iránt szimpátiát érző nem magyar állampolgárokra is.

Minden korosztálynak, minden műfajban

    A Világtalálkozó programsorozata Balatonlellén, a tavalyi találkozó emlékére felállított Megmaradásunkért jelképműnél tartott megemlékezéssel, valamint a Gyermekáldozatokért és Gyermeki Jogokért emlékmű koszorúzásával kezdődött – ez utóbbi a Magyar Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szövetség szervezésében zajlott, s részt vett, többek között Bauer Edit (Szlovákia), az Európa Parlament képviselője. Ezt követően Budapesten folytatódtak a programok: az I. kerületi Szilágyi Dezső téri református templomban tartották a nyitó Istentiszteletet.

   Ugyanezen a napon a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban  kezdetét vette a HazatértünkKülhoni Magyar Filmszemle, ugyanitt másnap a Talpra magyar, hí a haza című Nemzeti Kulturális Gálaest  népszerű fellépőinek műsorára telt meg zsúfolásig a színházterem. Julius 3-án került sor a hivatalos ünnepélyes megnyitóra, amelyen átadták a „ A Világ Magyarságáért” és a „Tiszteletbeli Magyar” elismeréseket, ezt követően pedig „Mit tehetünk Magyarországért?” címmel rendeztek konferenciát.       

    Hétközben Szegeden művészeti találkozó, Máriapócson „Vallások párbeszéde” kerekasztal beszélgetés, Nyírbátorban „Nemzetek Találkozójának Estje”, Budapesten ’56-os Dialógus Fórum, tudományos előadássorozat, Világklub-vezetők találkozója, Népfőiskolai Collegium gyűlés, egyházi tanácskozás, székelyföldi vacsoraest, Fonyódligeten mintegy 400 fő részvételével a nevelőszülők találkozója zajlott,  Balatonlellén pedig a Civilszervezetek Nemzetközi Konferenciájára került sor, dr. Surján László, az Európa Parlament alelnöke részvételével.

    A rendezvénysorozat július 7-én és 8-án, a SYMA Rendezvényközpontban felépített Világfaluban ért véget, ahol minden korosztálynak reggeltől estig kínáltak gazdag programokat a legkülönfélébb témakörökben, s megrendezték a Magyar Világbált. A részvevők a kárpátaljai rászorult gyermekek részére gyűjtöttek, a Vöröskeresztesek önkéntes véradást szerveztek. Zelei József kerékpáros békenagykövet a rendezvény békeüzenetét és jövő évi meghívóját viszi tengerentúlra, Ausztráliába. A  Magyar Kultúra Lovagrend fafaragó művészei elkészítették az Összefogás Kapuját, amelyet majd  az Aranyosapátiban található Emlékparkban állítanak fel.

    A nagyszabású rendezvénysorozat jó hangulatban, a nagy hőség ellenére rendben, fegyelmezetten zajlott le. Köszönhető ez  a szervezőbizottságban helyet kapott  52 Panoráma Világklub képviselőinek, a 12 társrendező szervezetnek, intézménynek és  a mintegy harminc együttműködő partner közreműködésének, valamint az Uránia Nemzeti Filmszínház, a SYMA Rendezvényközpont és a  budapesti és vidéki eseményeknek helyet adó önkormányzatok, intézmények vezetőinek és munkatársainak, a nagyszámú médiaérdeklődésnek. A szervező csoportok munkáját dr. Tanka László, a Világtalálkozó Irodát Nagy Tímea irányította. A  Szervezőbizottság köszönetét fejezi ki valamennyiük munkájáért.

    A vasárnapi nyitó- majd egy hét múlva a záró istentiszteleten, a Szilágyi Dezső téri református templomban az egyházi vezetők áldást adtak a Kárpát-medencében élő és a nagyvilágban szétszóratott magyarságra, melynek jövője – mint hangsúlyozták - csak összefogással képzelhető el, határon innen és határon túl. Ezt a célt kívánta szolgálni a II. Magyar Világtalálkozó nyolcnapos rendezvénysorozata is, amely 2013-ban ismét megrendezésre kerül május 19-26 között Budapesten és több vidéki városban.

Hazatértünk - Külhoni Magyar Filmszemle -

Ausztrália, USA, Kanada, Németország, Erdély és Irán filmterméséből

    Az Uránia Nemzeti Filmszínház Fábri termében július 1-jén délelőtt 10 órától este 8-ig zajlott a Hazatértünk Külhoni Magyar Filmszemle dr. Szathmáryné Sipos Ildikó programigazgató vezetésével. Az alábbi országok terméseiből láthatott filmet a szép számú érdeklődő közönség: Ausztrália, Észak-Amerika (USA, Kanada), Németország, Erdély és Irán. Az alkotások jó része az  ott élő magyarság életét, munkásságát, történeteit mutatták be, este 20 órától pedig az emeleti kávézóban közvetlen hangú beszélgetésre, közönségtalálkozóra került sor az alkotók, filmes szakemberek, érdeklődők közreműködésével.

    Ausztráliából  dr. Hangay Györgynek az ausztráliai magyarokról szóló Túl az Óperencián című filmjét, az USA-ból  ifj. Szalay Róbert Wass Albert  portréjátPignitzky Réka Inkubátor című alkotását, a Debrecen Televízió az amerikai magyarságról készített sorozatát (Üzenem az otthoni hegyeknek), valamint Kálmán Gábor Egyszer volt… című filmjét vetítették. Kanadából Susan Papp Megtagadva című alkotását, Rófusz Ferenc  rövidfilmjeit, Erdélyből  pedig Xantus Gábor Életem, Afrika  című dokumentum filmjét láthatták az érdeklődők. Duo Sevilla címmel a Teheránban készült Khosrow Sinai nemzetközi hírű iráni filmrendező műve is vetítésre került, valamint Németországban az emigráns magyarság életében történelmi szerepet betöltő Burg Kastlról szóló Halmy György által készített film  szerepelt még a programban.

    A filmszemle fővédnöke, Rófusz Ferenc  Kossuth- és Oscar díjas filmrendező így írt a fesztiválhoz küldött levelében: „a  filmek hűen reprezentálják azokat a szellemi műhelyeket, amelyek a világ különböző országaiban élő magyarság közösségeit, személyiségeit mutatják be, s azt gondolom, fontos részét képezik mind a magyar történelemnek, mind pedig az egyetemes magyar filmművészetnek. Érdemes ezekre az alkotásokra ráirányítani figyelmet, az érdeklődést széles körben, mert olyan gyöngyszemeit nyújtják az emigráció életének és munkásságának, amely a maga nemében egyedülálló.”  

„Talpra magyar, hí a haza!“ -

Nemzeti Kulturális Gálaest az Urániában

    Július 2-án este a zsúfolásig megtelt Uránia Nemzeti Filmszínházban rendezték meg, Tarics Péter programigazgató irányításával a Világtalálkozó kulturális seregszemléjét, amely a „Talpra magyar, hí a haza!“  Nemzeti Kulturális Gálaest címet viselte, s a  legszélesebb műfajban reprezentálta az itthon és külföldön fellépő magyar előadók repertoárját.

    A több mint három órás program során közel százan léptek színpadra, közöttük: Pitti Katalin operaénekes, Liszt-díjas Érdemes Művész; Nemcsák Károly Jászai Mari-díjas színművész; Tolcsvay László Erkel-díjas előadóművész; Svédországból Tamás Gábor előadóművész, a Magyar Kultúra Lovagja; Felvidékről Boráros Imre Erzsébet-díjas színművész; Tarics Péter Pro Cultura Hungarica-díjas előadóművész; Várnagy Andrea, Farkas Zsolt zongoraművészek; Ernszt Katalin, Publik Antal előadóművészek; Steve Taylor pánsípművész, valamint a világot bejárt  Szent Efrém Férfikar, a 32 tagú felvidéki Nádas Néptáncegyüttes, a Glória Singers  énekegyüttes, Alexander Horsch és az Aranypajzs, az Állami Operaház és a Bartók Béla Zeneművészeti  Szakközépiskola és Gimnázium 38 fős gyermekkórusának tagjai, Gupcsó Gyöngyvér vezetésével. Gyakran fogadta zúgó vastaps a produkciókat.

   Az eseményen kerültek átadásra a Világ Magyarságáért Művészeti Díjak. Akik kapták: Szamosszegi Bodó Sándor festőművész (USA), Józsa Judit kerámiaművész (Erdély), Boráros Imre  színművész (Felvidék), Pitti Katalin operaénekes, Tamás Gábor előadóművész (Svédország), Farkaslaki Jakab György faszobrász (Erdély).  A laudációkat követően valamennyien meghatódottan, kedves szavakkal köszönték meg ezt a civilelismerést, amelyet azok a magyar művészek érdemelték ki, akik az elmúlt időszakban kiemelkedő művészi tevékenységükkel tartósan gazdagították a világ magyarságának értékeit, itthon és a határainkon túl egyaránt. Minden kitüntetett az elismerő oklevél mellett emléktárgyat, s a Duna International Kiadó díszkötet sorozatát is átvehette.

    Az est háziasszonya  Endrei Judit, a népszerű televíziós műsorvezető volt, az Uránia előterében népzene, népdal  fogadta a közönséget: a Nádas Néptáncegyüttes,Vesztergám Miklós tárogatóművész és Takács Éva citeraművész közreműködésével. A vendégeket a Díszruha Szalon modelljei és a Ceffa Virág Stúdió díszletei tették színesebbé, az előtérben Somogyi György fotóművész És mégis lovas nemzet a magyar!  című kiállítását tekinthette meg a közönség. Akik nem tudtak eljönni az előadásra, azok a MAGYAR TV5 internetes televízióban követhették élőben az eseményeket.  

A megnyitó ünnepség üzenete: A Haza minden előtt

    Mit tehetünk Magyarországért szerte a nagyvilágban? - ez volt az  alapgondolata Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínház dísztermében, Nagyváradi-Kis Anna rendezésével, Dávid Viktória és Joó Géza műsorvezetésével megtartott ünnepségnek. Öt földrész közel félszáz országából érkeztek magyar és nem magyar állampolgárok erre az eseményre, valamennyien Magyarország jó hírnevének „nagykövetei“, hírvivői, a velük történő együttműködés  hasznosan segítheti a civilszférában  nemzetstratégiai törekvéseinket. Színvonalas kulturális műsorokra, „ A Világ Magyarságáért“  és a „Tiszteletbeli Magyar“ elismerések átadására és Magyarsághíd címmel közéleti konferenciára került sor.

    A Világtalálkozó üzenetét, Széchenyi gondolata mentén („A haza minden előtt“)  dr. Tanka László, a Világtalálkozó  elnöke tolmácsolta megnyitó beszédében. Csepreghy Nándor, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kommunikációs vezetője pedig köszöntőjében arra kérte a „határtalan összefogás“ (a Világtalálkozó mottója) szellemében a világ magyarságát, hogy lehetőségeikhez mérten itthon és a határon túl egyaránt segítsék az Új Széchenyi Terv nemzetfejlesztési céljainak megvalósítását, Magyarország jó hírnevének erősítését.

    Impozáns látvány fogadta a megnyitó  résztvevőit: a  28 darabból álló történelmi zászlósor és a Szent Korona másolatának (Rónai Attila ötvösművész munkája) ünnepélyes bevonulásával kezdődött az ünnepség, melyben szolgálatot teljesített a Szent Korona Társaság, a Szent Korona Lovagrend, a Szent László Lovagrend, a Történelmi Vitézi Rend, a Kultúra Lovagjai, az 56-os Lovagrendek, a Szent Lázár Lovagrend és a Magyar Tengerész Egyesület. A színpadon a 64 Vármegye címerei (Szírják Tamás címerfestő munkája), a Díszruha Szalon modelljei, a Ceffa Virág Stúdió virágdíszei pompáztak, a magasban pedig a piros-fehér-zöld zászló futott végig, hosszan betöltve a hátteret.

    A Szózat eléneklése után a magyarság összetartozásának és összefogásának fontosságáról beszéltek az áldást adók dr. Dévényi Ferenc a katolikus és dr. Erdélyi Géza püspök a református egyház részéről.

    A Világtalálkozóra érkezett magyar közösségek üdvözletét adták át: Bogdán Tibor Csángóföld (Magyarfalu); Szabó Erzsébet, Amerikai Egyesült Államok (Kalifornia); Száva József, Kárpátalja (Técső); Fedor Aliz, Dél-Amerika (Venezuela), Szilágyi Aladár, Ausztrália (Gold Coast).

A Világ Magyarságáért és Tiszteletbeli Magyar elismerések

    A Világtalálkozó Szervezőbizottsága és a Magyarságszolgálati Alapítvány kuratóriuma a II. Magyar Világtalálkozó megrendezése alkalmából a következő személyeknek adta át - az összmagyarság nemzettudatának és összefogásának erősítése érdekében végzett kiemelkedő munkásságáért - „ A Világ Magyarságáért”elismerést, megköszönve a hazafias áldozatvállalást, amellyel hozzájárultak a magyarság szellemi örökségének megmaradásához szerte a nagyvilágban:

    Kányádi Sándor, Kossuth-díjas magyar író, költő (Erdély); Bollók Barbara és Bollók Ferenc (poszthumusz), az Amerikai Egyesült Államok közéleti vezetői (New York); Dr. Erdélyi Géza, nyugalmazott  református püspök, a tanácskozó zsinat elnöke (Felvidék); Dr. Szalontai Éva, svéd-magyar újságíró, a Magyar Kultúra Lovagja; Dr. Czeglédi József, a Közép-Európai Club Pannonia  ügyvezető elnöke (Magyarország); Kardos Béla, az Ausztráliai Magyar Szövetség tiszteletbeli elnöke (Ausztrália, Sydney).

    Tiszteletbeli Magyar elismerésben részesültek, azok a nem magyar származású személyek, akik nemzetünk javára végeznek értékes, népszerűsítő, kutató és különleges művészeti tevékenységet, - továbbá tevékenyen részt vesznek a Panoráma Világklub határon túli társklubjainak szervezésében.

A Tiszteletbeli Magyar elismerést vehették át:

Alexander Horsch, német állampolgár, zenész, az ősi magyar népzene kutatója; Ahmed Szliman, mauritániai állampolgár, mérnök, az Afrika Európáért Alapítvány elnöke; Suresh Chaudharry, indiai állampolgár, közgazdász, az Indiai Világklub elnöke; Debora Rúbia Soares Santos Domján (Pimenta), brazil állampolgár, táncművész, a Brazil Kulturális Központ vezetője; Jaring Landman, holland állampolgár, képzőművész, a Hollandiai Világklub alelnöke.

    Valamennyi kitüntetett az elismerő oklevél mellett Józsa Judit erdélyi kerámiaszobrász ősi motívumokkal díszített életfa-keresztjét, s a Duna International Kiadó díszkötet sorozatát is átvehette.

     A színvonalas, szívet-lelket melengető "Hazádnak rendületlenül légy híve" műsorban közreműködtek a Nagyváradi Kiss Stúdió Színház művészei Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos, akiknek a közönség vastapssal honorálta a produkciót. Hasonlóan nagy sikert aratott a Csillagszemű Néptánc Együttes, továbbá Mészáros János Elek, Simándi díjas énekművész, Gál Laura és Kovács Gábor énekművészek is.

    Az elismerések átadása után ünnepélyes aktus következett: a Civil Szervezetek Nemzetközi Konföderációja alapokmányának aláírása, amelynek célja, hogy összefogja a magyarság összetartozása jegyében mindazon civil szervezeteket, amelyek a magyar identitás erősítéséért, hagyományőrzésért, családokért, gyermekekért közösen akarnak cselekedni. Dr. Orbán Istvánnak, a Magyar Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szövetség elnökének másfél éves munkáját dicséri az alapokmány előkészítése és a civil konföderáció megszervezése, amelyet eddig félszázan írtak alá, s amelyet dr. Kiss László professzor, alkotmánybíró és dr. Tanka László, a Világtalálkozó elnöke hitelesített. Az aláírók nevében dr. Orbán István és dr. Cser Ágnes köszönték meg a csatlakozást, hangsúlyozva a civilszerveződések összefogásának fontosságát.

 

Magyarsághíd konferencia: Mit tehetünk Magyarországért?

    A megnyitót követte a Magyarsághíd konferencia „Mit tehetünk Magyarországért?” címmel. A  világ számos pontjáról érkezett előadó, igen színvonalas előadásaiban arról hallhattunk, hogy a világ magyarsága, hogyan építheti cselekvően a  „magyarsághidat” a nemzet szolgálatában, kulturális és gazdasági téren is.

Az alábbi témakörökben hangzottak el előadások:

    A városok közötti nemzetközi együttműködések új lehetőségei, magyar honfitársaink közreműködésével - Bartos Gábor, angliai magyar polgármester, (Poynton); Hogyan fékezhető a magyarság asszimilációja a Vajdaságban?- Bunyik Zoltán egykori oktatási és művelődési miniszter, (Újvidék); Erdély autonóm törekvései az erdélyi magyarság összefogásának érdekében - Gaál István, a Székely Kör Alapítvány titkára (Erdély); Dél-Amerika magyarságának sajátos lehetőségei az óhazáért - a kultúra és a gazdaság területein - Gyuricza Gábor közéleti vezető (Brazília, Sao Paulo); A kárpátaljai magyarság kapcsolódása az anyaországhoz - Zubánics László történész (Beregszász); A magyar kultúra megjelenítése Mexikóban, magyar fesztiválok Cancunban - Dr. Ujj Emőke zongoraművész, (Doctor of Musical Arts), a fesztivál alapítója, (Mexikó); Az egyház közösségformáló jelentősége az amerikai magyarság körében - Szabó Sándor amerikai magyar püspök (USA, Kalifornia); A közép-európai magyarság összefogásának civil lehetőségei - Dr. Czeglédi József, a Közép-Európai Club Pannonia  ügyvezető elnöke; Svédország-Magyarország kulturális kapcsolatainak erősítése a helyi magyar közösségek által - Rosenheim Ilona, a Malmői Pannonia Klub elnöke (Svédország, Malmő); A kanadai magyarság karitatív munkássága a határon túli fiatalokért, Csádi  Zoltán, a Rákóczi Alapítvány (Kanada, Torontó) képviselője; Hogyan tartjuk meg fiataljainkat magyarnak Amerikában? - Dr. Balogné Kovács  Éva, a Massachusettsi Világklub elnöke (USA, Boston); A média szerepe emigrációs értékeink megőrzésében - Széles Tamás, a Debrecen Televízió ügyvezető igazgatója; Az ’56-os  emigrációs nemzedék munkássága az óhaza érdekében- Radda István, az 56-os Szabadságharcos Lovagrend Osztrák- Német Nagypriorátusának elnöke (Ausztria, Bécs); Együttműködési lehetőségek a művészet területén - Fodor-Lengyel Zoltán Goya nagydíjas képzőművész, a Spanyol Képzőművészeti Akadémia tagja.

    A konferencia kulturális műsorában közreműködtek: Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos, a Nagyváradi Kiss Stúdió Színház művésze, Kovács Gábor zenész, Gál Laura énekművész, Mészáros János Elek Simándi díjas tenor, s a Csillagszemű Táncegyüttes.

Nemzetek Találkozója Nyírbátorban

    A Báthori Kastély patinás falai adtak otthont július 4-én Nyírbátorban, késő estébe nyúlóan a Magyar Világtalálkozó keretében megvalósuló Nemzetek Találkozója programnak dr. Szathmáryné Sipos Ildikó igazgató háziasszonyi közreműködésében. A baráti hangulatú eseményen a magyarországi, a kárpátaljai, a partiumi és a felvidéki vendégek mellett az Amerikai Egyesült Államokból, Afrikából, Indiából, Brazíliából, Ausztráliából is érkeztek résztvevők, s arról esett szó,  hogyan tudnak együttműködni, miként lehet népszerűsíteni Magyarországot a nagyvilágban, s kinek-kinek milyen lehetőségei vannak ebben a vonatkozásban. Gazdag kulturális műsor és közös vacsora kísérte a közvetlen, olykor szenvedélyektől sem mentes eszmecserét, mélyen egyetértve abban, hogy fontos a magyar értékek népszerűsítése, a kapcsolatok építése, Magyarország jó hírnevének erősítése.

 

Művészeti találkozó Szegeden

    Magyarország és a világba szétszéledt magyar alkotóművészek közötti „művészeti hidat” építette az a nemzetközi művésztalálkozó, amelyet a Magyar Világtalálkozó nyolcnapos rendezvénysorozata keretében július 3-án rendeztek a csongrádi megyeszékhely Feketesas Szalonjában. A magyarországi vendégeken kívül a Vajdaságból, Erdélyből, Venezuelából, a Bali-szigetekről is érkeztek vendégek, hogy szót váltsanak arról, miként lehet a gyakorlatban is megvalósítani azt a tényt, hogy a világ számos országában élő magyar képzőművészek alkotásai, munkássága minél ismertebbek, népszerűbbek legyenek az anyaországban és szerte a nagyvilágban.

    Szó esett arról is, hogy a távolban élő és alkotó magyar képzőművészek hogyan tudnak együttműködni a magyarországi művésztársaikkal, miként tudják segíteni anyaországbeli honfitársaik művészeti tevékenységét. Az eszmecserét egy konkrét példa is illusztrált. Az egybegyűlt vendégsereget Hegedüs Tünde festő- és szobrászművész, a Világtalálkozó művészeti programigazgatója, társrendezője köszöntette, majd  bemutatta "A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!" című, három méter széles, monumentális panoráma festményét, amelyet a Magyar Világtalálkozó emlékére készített, s látható volt később Budapesten, a SYMA Rendezvényközpontban, a Világfaluban is.

    A Feketesas Szalonban megtekinthető a Bali szigeteken élő és alkotó Szűk Norbert  festőművész különleges  alkotásai. Egyébként a Feketesas Szalon Szeged egyik legrangosabb szellemi műhelye, művészi találkozóhelye lett az elmúlt időszakban, ahol gyakran megfordulnak a világ különböző országaiból érkező és kiállító képzőművészek, neves személyiségek. A Szalon találkozóhelye Szeged város üzletembereinek, művészeinek ahol különleges, a régi szalon-életet idéző hangulatú és kultúrával, művészettel fűszerezett programokkal színesíthetik az odalátogatók hétköznapjaikat.

Nemzetközi Tudományos Konferencia Budapesten

Sorskérdéseinkről: esélyeink és lehetőségeink

    Két napos előadássorozat keretében  sikeresen lezajlott a Magyar Világtalálkozó tudományos konferenciája, amelynek fővédnöke prof. dr. Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke és a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke, védnökei: Lipták Béla  mérnök (Amerikai Egyesült Államok) és  prof. dr. Rudas Imre, az Óbudai Egyetem rektora  - ez utóbbi intézmény adott otthont, méltó körülményeket teremtve,  remek házigazdaként a több mint fél száz előadásnak.

    Dr. Tuzson Tibor  konferenciaigazgató elmondta, teljesítették a  célkitűzést; a  széles körű társadalmi civil párbeszéd kialakítását nemzetünk gazdasági, műszaki és tudományos sorskérdéseiről, különös hangsúllyal a kitörési lehetőségekre, az összetartozás és egymásrautaltság tudatosítására az értéktermelő reálszférában is. Az elkerülhetetlen globalizációnak lehetünk szenvedő alanyai, de a magyar nemzetnek kiemelkedően jó adottságai vannak ahhoz, hogy nyertese legyen ennek.

’56-os Dialógus Fórum

    „Az 1956-os forradalomról beszélni kötelességünk, azonban felelősséggel is jár” – mondta Hg. Esterházy Antal, a Közép-európai Club Pannonia Közhasznú Egyesület elnöke, a Magyar Világtalálkozó keretében rendezett sikeres 1956-os dialógus fórumon, ahol - dr. Czeglédi József vezetésével és Sinkovics Gyula ’56-os szabadságharcos elnökletével-számos színvonalas előadás, hozzászólás elhangozott. Különösen nagy érdeklődés kísérte dr. Körösmezey László, a Recski Szövetség főtitkárának a kényszer munkatábor borzalmairól elmondott visszaemlékezését, valamint dr. Jobbágyi Gábor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Polgári Jogi Tanszékének vezetője előadását, aki jóval többre becsüli a forradalom áldozatainak számát a köztudott adatoknál. „Pontos adatokat nem lehet meghatározni, hányan veszítették életüket a forradalom és a megtorlások alatt. Én húszezerre becsülöm a halottak számát” - hangsúlyozta dr. Jobbágyi Gábor.

 

Egyházi programok: Vallások párbeszéde Máriapócson, zsinat Budapesten

    Az indiai Új-Delhiből, az afrikai Mauritániából, az Amerikai Egyesült Államokból, Brazíliából és  Magyarországról érkeztek  résztvevők Máriapócsra, hogy a szent kegyhely falai között a Vallások párbeszéde program keretében arról beszélgessenek, hogy miként közeledhetnek egymáshoz a különféle vallások hívei. A Magyar Világtalálkozó egyházi programjainak keretében megtartott kerekasztal beszélgetésen a jelenlévőket Kapin István kegyhelyigazgató atya köszöntötte, majd arról is szó esett, hogyan tudnak együttműködni, milyen a kötődésük Magyarországhoz, s milyen értékeket képviselnek. Az eseményt élénk médiaérdeklődés kísérte.

    Szerte a nagyvilágból érkeztek résztvevők Budapestre, a Magyar Népfőiskolai Collegium Nemzetközi Közgyűlésének programjára, amely dr. Kis Boáz elnökletével zajlott. Ezt követően került sor a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatára, a magyar reformátusság konzultatív, reprezentatív és demonstratív szervezetének gyűlésére, amelyet dr. Erdélyi Géza, Szabó Sándor és Kovács Zoltán elnökölt.

 

Világklub-vezetők találkozója

Önzetlenül Magyarország érdekében

    A Magyar Világtalálkozó szervezői gárdájának egyik bázisát a Világklub-hálózat biztosította: immár több mint fél száz társklub működik Magyarországon, a Kárpát-medencében és szerte nagyvilágban – vezetőik, képviselőik számos alkalommal találkoztak a rendezvénysorozat alatt: megismerkedtek egymás munkájával, szűkebb és tágabb környezetével, országaik kultúrájával. Mottójuk: határtalan összefogás - … mert, magyarok mindenütt vannak!   

    A SYMA Rendezvényközpontban megtartott találkozón közel százan vettek részt. Elsőként dr. Tanka László alapító elnök köszönte meg a Világklub-vezetők önzetlen munkáját, baráti segítségét, s példamutatásukat. Mint mondotta: a Panoráma Világklub egy világméretűvé szerveződő társklub-hálózat keretein belül a kapcsolatteremtés és együttműködés lehetőségét kínálja mindazok számára, akik készek a magyar értékek és teljesítmények jó hírének népszerűsítésére és közvetítésére szerte a nagyvilágban. A Világklub-hálózat tagjai személyes közreműködésükkel és kapcsolataikkal a fenti gondolatkör mellé kívánják állítani a társadalmi, a közéleti, a kulturális, a szociális, az üzleti élet, a média, a sport, valamint a karitatív és a civilszféra jeles személyiségeit, közösségeit. Mindezt civil módon, minden megkülönböztetéstől és aktuálpolitikától mentesen teszik, befogadva más nemzetek, népek értékeit. Szellemiségük alapjait a nemzeti, konzervatív, polgári és keresztény értékek jelentik. Rendezvényeiket lehetőségeikhez és igényeikhez mérten tartják, közös főrendezvényük a Magyar Világtalálkozó.

    Az alapító elnök bevezetője után sorra bemutatkoztak a társklubok vezetői, képviselői, akiknek a mostani Világtalálkozó sikeres lebonyolításában kimagasló érdemük volt. Példájuk követendő, ezt bizonyítja, hogy a rendezvény ideje alatt többen kifejezték csatlakozási szándékukat a Világklub-hálózathoz, így például Angliából, Görögországból, Albániából, Bulgáriából, Kubából, az amerikai Pennsylvania és Indiana államokból, Sri Lankáról. A 2013-as Magyar Világtalálkozóra a jelek szerint akár százat is megközelítheti a jelenlegi ötvenkét társklubból álló civilhálózat.

 

Világfalu: a találkozó hely

    Az eseménysorozat utolsó két napjának programjai a budapesti SYMA Rendezvényközpontban, a több mint ötezer négyzetméteren felállított, úgynevezett Világfaluban zajlottak, amelynek kivitelezési és megvalósítási terveit a dr. Tanka Benedek által irányított csapat végezte. Reggeltől estig minden korosztály számára kínáltak programokat: a nagyszínpadon sorra követték egymást  a színvonalas művészeti bemutatkozások, ének, tánc és irodalom terén. A produkciókat gyakran jutalmazta vastapssal a közönség.

    A Találkozások terén, az ország-pavilonokban ismerkedésekre, tartalmas  beszélgetésekre kerülhetett sor Kárpát-medencei,  észak-amerikai, latin-amerikai, európai, ausztráliai, afrikai, ázsiai résztvevők segítségével.  Az olykor zsúfolásig megtelt Világfaluban  megkóstolhatták a magyar konyha ízeit, finomságait és italait, megtekinthették a jurta sátrak műsorait. A Találmányok tere, a Gyógyító övezet, a Hungarikumok utcája, a Kézművesek sora és a különféle kiállítók - termékeikkel és szolgáltatásaikkal-várták az érdeklődőket.

    A Világfalu közönségét vasárnap délután  a nagyszínpadon üdvözölte Csepreghy Nándor, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kommunikációs vezetője is, aki az Új Széchenyi Terv megjelenése kapcsán arra kérte a határon innen és túl élő honfitársainkat, hogy vegyenek rész  Magyarország megújulásában, kapcsolódjanak be a fejlesztési programokba.

 

Gyermekprogramok: mesesátor, babakészítés, Ki mit tud?

    Dr. Gubánné Pintér Annamária programigazgató és csapata gazdag bemutatókkal várták az ifjabb látogatókat. Kézműves foglalkozások (csuhéfonás-babakészítés, nádhangszerek, virágkoszorúk, gyöngyfűzés, jurta mesesátor), és még sok más érdekesség várta az apróságokat. Gondoskodtak a szervezők a gyermekek foglalkoztatásáról is, kipróbálhatták a különféle népi hagyományokat, a bátrabbak pedig indulhattak, az idén is nagy népszerűségnek örvendő Gyermek Ki Mit Tud-on, amelyet Várnagy Andrea és Farkas Zsolt művészházaspár vezetett mindenki megelégedettségére. A legsikeresebbeknek Mátyás király (Helyey László színművész) adta át az elismeréseket a nagyszínpadon. A korábban meghirdetésre került  gyermekrajzpályázatra beküldött rajzokat is megtekinthették az érdeklődők, a három legjobb mű alkotója a MAGYISZ elnökének, dr. Orbán Istvánnak a jóvoltából egyhetes balatoni nyaraláson vehet majd részt: I. helyezett: Börzsönyi Noémi,(Vép), II. helyezett: Barna Zoltán, (Nagydobos),III. helyezett: Csizmadia Ágnes,(Üröm)lett.

    Jótékonyságukról is tanúbizonyságot tehettek az idelátogatók; dr. Mezei László, kárpátaljai Világklub-társelnök kezdeményezésére sokan hoztak magukkal ajándékot, adományt, amelyet a kárpátaljai gyerekekhez eljuttatnak majd a Panoráma Világklub beregszászi, técsői és nagyszőllősi vezetői.

 

Középkori harci játékok

    A bejáratnál egy kis történelmi várnegyedet hozott létre Kozelka Zsolt kapitány és csapata, népszerűek voltak a különféle harci játékok, az íjászat, sokan felpróbálták a páncélöltözeteket és válogattak a fegyverek arzenáljában. Próbára tették szerencséjüket a várudvari kaszinóban, miközben megkóstolhatták a különféle finomságokat! A Világfalu történelmi negyedében nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek is bőséggel találtak maguknak  elfoglaltságot.

 

Nemzetközi kavalkád a nagyszínpadon

    A délelőtt tíztől este fél nyolcig pergő műsorok keretében több mint százan léptek fel a Világfalu nagyszínpadán Magyarországról és a nagyvilágból egyaránt, valamennyi műfajt képviselve, népszerű előadók tolmácsolásában, Vargáné Nagy Mária és Joó Géza műsorvezetésével. A nagyszínpad előtti széksorokban, s a mögötte elhelyezett éttermi asztaloknál mintegy félezren foglalhattak helyet, a színpad mellett pedig egy óriás kivetőn is látható volt a műsor. A napi programok zárásaként pedig táncra perdülhetett a Világfalu közönsége, s nem csak magyar, hanem dél-amerikai, afrikai és indiai táncokkal is megismerkedhetnek.

    Többek között felléptek:  Tímár Sára Junior Príma díjas népdalénekes, Budai Sándor Citerazenekar, Takács Éva népdalénekes, a Magyar Kultúra Apródja, Mátó Mátyás tárogatóművész, Publik Antal előadóművész (Svédország), Mizsei Zoltán tangóharmonika művész, Éles István humorista, Sebestyén Katja előadóművész, a Közművelődési kaszinó program részeként a békéscsabai Kemény Gitárklub. A Jó ebédhez szól a nóta, Pásztorka Sándor zenés szórakoztató műsorában Balogh Tünde, Bagdi Erzsi, Hegedűs Valér. A Világfalu - talkshowban Joó Géza műsorvezető kérdéseire  Király L. Norbi, a 2010-es X- Faktor verseny második helyezettje, Serbán Attila (Kárpátalja), a „Csináljuk a fesztivált” verseny győztese, s Talán Attila, a Megasztár népszerű énekese válaszolt, s valamennyien néhány dalt is előadtak.

    Fellépett a továbbiakban Svédországból Steve Taylor, a világ 10 legjobb pánsíp művésze közé választott svéd-magyar előadóművész, Ivan, a Németországban is közismert előadóművész és az Emperor Dance táncművészei, Labant Csaba feleségével, Adával, a Venezuelai Nemzeti Filharmonikus Zenekar fuvolaművészével, az Ausztráliában alakult Vigadó Duó (Ernszt Katalin, Nemere László), Asharti (Szabó Andrea) előadóművész, a Barátok közt filmsorozat Júliája, Mérai Kata, kinek népszerű dalait nagy siker fogadta.

    Nagy tapsot kapott a Díszruha Szalon divatbemutatója, Csehiné Lublóváry Mónika divattervező cégtulajdonos irányításával, majd kezdődött az est fő programja: Házi áldás - a Kiss Kata Zenekar rendkívül látványos és magas művészi színvonalon bemutatott műsora és táncháza. A tombolasorsolást Aaminah angyaltánca vezette fel. A Világfalu szombati programját az  Il Silenzió - Vesztergám Miklós tárogatóművész előadásában zárta.

 

Rajkóék, táncosok, fúvósok, énekegyüttesek

    A másnap délelőtti gyermekprogramok után a Jó ebédhez szól a nóta  című műsort ezúttal a Kodály Zoltán Díjas, fennállásának 60.évfordulóját ünneplő Rajkó  Művészegyüttes adta Virtuóz Varázs  címmel. Ezt követte a Közművelődési kaszinó programja, amelynek vendége volt a Kecskemét Táncegyüttes. Ezután Farkas Annamária erdélyi előadóművész  és az Operaházy Borlovagok együttes (Budapest) vidám műsorának tapsolhatott a közönség, majd a 60 tagú Váci Ifjúsági Fúvószenekar adott – a tavalyi Világtalálkozóhoz hasonlóan idén is- nagy tetszéssel fogadott programot, Kápolnai Jenő és  Dégi Lívia  vezetésével.

    Ezután a Nemzetközi Futballtorna négy csapata - Színészek, Újságírók, Világtalálkozó válogatott és Tornaválogatott- összecsapás eredményét hirdették ki: a Világtalálkozó válogatottja lett a torna győztese. A torna fővédnöke és díszvendége: Buzánszky Jenő, az Aranycsapat tagja és Lusták István programigazgató köszöntötték a szereplőket, majd felszeletelték  a Világtalálkozó óriástortáját, amelyből a közönség is fogyaszthatott.

    A Kívánságműsorban népszerű dalok hangoztak el kiváló előadók tolmácsolásában: a Gloria  Singers énekegyüttes, Ez történt Lellén… - Éles István szerzeménye az I. Magyar Világtalálkozóról - több hangra hangszerelve. Svéd csavar címmel (Észak fényei) Simándi Adél előadóművész műsora Svédországból. - Egy amerikai magyar dala  - Mouksa (Jungmájer Louis) és táncosai arattak nagy sikert.

    Ezután következett a gyakran vastapssal kísért  Budapest, Budapest, te csodás!- Operettgála - Tóth Éva és Leblanc Győző operett énekesek   műsora, amelyben meghívott vendégként fellépett: Benkóczi Zoltán, Kovács Zsuzsa, Teremi Trixi és a HungarOperett együttes képviselői.

    Szép nyári nap -  ez volt a címe a nagyrécsei Ritmus Könnyűzenei Kórus  műsorának, s a legnépszerűbb slágereket adták elő saját feldolgozásban,  Ernszt Katalin karnagy vezényletével. Ezután következett a „Millió rózsaszál” - Csongrádi Kata, a népszerű színművésznő, szórakoztató zenés show műsora, amely a lemezei és a könyvei alapján készült, s óriási közönségsikert aratott. A táncban közreműködött: Sípos Viktória.

    Végül Nemzetközi Táncház következett a színpadon: afrikai zene, brazil szamba és capoeira, argentin tangó, divat show: afrikai, magyar nemzeti viseletből tervezett ruhákkal, (magyar-afrikai vegyes házasságból született modellek mutatták be). Japán tradicionális zene: Bakos Tünde koto-n, Pócsik Viktor shakuhachi-n, ősi japán hangszereken játszott. A Világfalu nagyszínpadát ismét az Il Silenzió  zárta– Vesztergám Miklós tárogatóművész előadásában.

 

Magyarok a nagyvilágban - előadássorozat

    A Magyarok a nagyvilágban előadóterem bejáratát a Báthori-kastély panoptikumának életnagyságú történelmi viaszfigurái díszítették dr. Szathmáriné Sipos Ildikó programigazgató jóvoltából, aki a Nyírbátori Kulturális Központ vezetőjeként népszerűsítette a város intézményeit. Dávid Viktória és Tarczy Gyula műsorvezetők két napon át több tucat előadást, résztvevőt konferáltak fel, a kiváló technikai feltételekről pedig Kupecz József gondoskodott. A két napos előadássorozaton több mint száz honfitársunkkal, kiváló előadóval, a többi között a Kárpát-medence, Európa, Észak- és Dél-Amerika, Ausztrália, Afrika és Ázsia különböző országaiban élő magyarság munkásságával ismerkedhettünk meg. Bemutatkozásuk során elmondták, kik ők, hol és hogyan élnek, miként őrzik a magyar kultúrát, s milyen a kapcsolatuk Magyarországgal.

    De más témakörökben is hallhattunk kiváló előadásokat, többek között Kincses Márktól, a Magyar Turizmus Zrt. marketing stratégiai titkárától, Farkas Bertalantól, az első magyar űrhajóstól, Hegedüs Tündétől festő- és szobrászművésztől, Dr. Cey-Bert Róbert világjáró szociológustól, dr. Papp Lajos szívsebész professzortól, dr. Mezei Lászlótól, a Kossuth Koszorúja Alapítvány elnökétől, Géczy Gábor fizikus, tanár népi gyógyásztól, Gyimóthy Gábor (Svájc) költő, műfordítótól, dr. Bíró Dénes  orvos-bioenergetikustól, Istenes Győzőtől (Peru), Alex Horschtól (Németország) és másoktól.

 

Hungarikum utca, Gyógyító övezet, Találmányok tere

    Az érdeklődő közönség a műsorok, előadások mellett felkereshette a mintegy száz kiállítói standot, amelyek a legkülönfélébb termékeket, szolgáltatásokat kínálták, illetve mutatták be a Hungarikum utca, a Gyógyító övezet, a Találmányok tere és az ország-pavilonok területein.

    Sokan érdeklődtek a Magyar Turizmus Zrt, az Utazz Itthon és a Turisztikai Desztinációk (TDM)  idegenforgalmi kínálatairól,  a  kalocsai porcelán, a Pick, a Miskolci Likőrgyár, az Oros-Süti, a Milotai Víz, a Békési kolbász termékeiről.

    Mindenki kedvére ismerkedhetett a Gyógyító Övezetben: a legősibbtől a legmodernebb gyógymódokig – auravizsgálat, fülgyertyázás, a kristályok szerepe a gyógyításban, lézertechnika alkalmazása az állapotfelmérésben, egy új magyar diagnosztikai rendszer, az IBR- System, a magyar orvos-feltalálók gyógyító eszközeiket és gyógyító szereiket mutatják be. Itt kapott helyet többek között a Pi technológia, a Flavon max és az "Immunforte". A vöröskeresztes standon pedig ingyenes méréseket végeztek a szakemberek.

    A Táltos Sátorban a test-lélek-szellem harmóniájáról, az ősi magyar életmód mai tapasztalatairól és lehetőségeiről tartottak előadásokat, de megismerkedhettünk a stresszkezelés technikájával, műszeres mérési lehetőségeivel is.

 

Találkozások tere: ország-pavilonok

    Az anyaországon kívül szinte a világ minden részén élnek magyar emberek és közösségek, melyek fáradhatatlanul őrzik a magyarság több ezer éves tüzét.  Erre a hasonlatra építve, a Világfaluban, a Találkozások terén található ország-pavilonokban kaptak „tűzhelyet” a különböző régiók, ahol lehetőségük volt bemutatkozni, megismertetni szűkebb közösségüket, befogadó országukat.

   A találkozó résztvevői délelőtt tíz órától  este nyolc óráig találkozhattak itt és különféle beszélgetéseket bonyolíthattak le egymással. Állandóan kisebb-nagyobb csoportok gyűltek össze, ismerkedtek, beszélgettek, s hallgatták a gyakran felcsendülő énekeket, nézték a táncokat, a filmvetítéseket, a kiselőadásokat. Az alábbi ország-pavilonok álltak az érdeklődők rendelkezéseire: Észak-Amerika (programvezető: Bába Szilvia), Ausztrália (programvezető: Harmath Ilona), Latin-Amerika (programvezető: Fedor Aliz), Európa (programvezető: Nagy László), Kárpát-medence (programvezető: Gaál István) Afrika, Ázsia (programvezető: Czuh János).

 

Kossuth díjas népzenészek, a HungarOperett táncosai, kiváló előadóművészek - Erdélyi leány lett a Világbál Szépe

    Éjfélkor bejelentették, hogy  Wass Albert szülőföldjéről, a Mezőségből érkezett Csorba Zsuzsanna nyerte a Világbál Szépe címet, egy kalocsai hosszú hétvégés programot, majd felcsendült a „Hazám, hazám te mindenem” dallama Mészáros János, Simándi díjas énekművész előadásában. Azután a dél-amerikai magyarok gyertyát gyújtottak, a táncparkett közepére vonultak, majd sokan mások is követték őket,  s körbeülve a gyertyafényt magyar népdalokat énekeltek, - ennek a régi cserkészhagyománynak a felelevenítése is része volt az V. Magyar Világbálnak, amelyet a Világtalálkozó záró rendezvényén tartottak Budapesten, a SYMA Rendezvényközpontban, mintegy háromszáz résztvevővel.

    A vendégeket a bejáratnál a Díszruha Szalon gyönyörű ruháiba öltözött modelljei fogadták, -  láthattunk kalocsai népviseletbe öltözött lányokat is - s belépéskor mindenki megkapta a Ceffa Virág Stúdió elegáns, virágból készült kitűzőjét, a szépségversenyen indulók pedig kalocsai porcelánból készített medált kaptak, sorszámmal ellátva. A báli esemény rendezője, Nagyváradi- Kis Anna megvalósította azt a célt, hogy a bál a magyarság határokon átívelő szokásait, viseletbeli hagyományait, a kultúránk és gasztronómiánk előtti tisztelgést, az ismerkedést is szolgálja. Az est műsorvezetését az ausztráliai Vigadó Duó tagjai - Ernszt Katalin és Nemere László előadóművészek- végezték.

    De térjünk vissza még a programokhoz! Vesztergám Miklós tárogatóművész zenéje fogadta a belépőket, majd a Himnusz eléneklése után Kaliforniából Szabó Sándor, az Amerikai Református Egyház püspöke mondott áldást, utána pedig dr. Tanka László, a Világtalálkozó elnöke üdvözlő beszédében hangsúlyozta, hogy szerte a nagyvilágban a társasági élet fontos része a báli hagyományok őrzése.

    Ezután  a Kossuth- és Príma Primissima díjas ifj. Sánta Ferenc és népi zenekara kíséretében felcsendült a Palotás és már is a színpadon termett a HungarOperett tánckara, Kollár Erik vezényletével. Utána Tóth Éva és Leblanc Győző operett énekesek adták elő a Pezsgőáriát,majd Szőllősi Emese nótaénekes rövid műsora következett, s aztán már is Netti és a Hollander Band zenekar vette át a színpadot és jóval éjfél utánig táncolt zenéjükre a közönség, amely remek hangulattal, szép élményekkel távozott.   Annál is inkább, hiszen korlátlanul állt rendelkezésére étel,  ital, s egyéb finomságok  - minderről a Planetsport vendéglátó cég  felszolgálói gondoskodtak Havas Péter igazgató irányításával. A kalocsaiak hoztak magukkal egy gyönyörű szép tortát, amelyet a nagyközönség részére felszeleteltek.

Egészségkonferencia

    A Világfalu emeleti előadótermében  július 7-én tartották a II. Egészségkonferenciát, a tavalyi balatonlellei találkozó folytatásaként. Köszöntőjében dr. Szalontai Éva programigazgató elmondotta, a cél, hogy felhívjuk a figyelmet a kiváló magyar egészségügyi szakembereinkre, feltalálóinkra, a kiemelkedő magyar szakterületekre, az egészségturizmus, az egészségügyi világpiac számára.

    A konferencia levezető elnöke dr. Horváth István orvos, biológus, MTA-tag, feltaláló, a New York-i Tudományos Akadémia tagja volt. Előadók: dr. Schuster András, szakorvos, természetgyógyász az értelem az érzelem, a szellem és a test harmóniáját, az öregedés lassítását hirdette. Molnár Marianna kutató, az Élet és Energia Cég tulajdonosa a sugárzásvédelem, a mikrokörnyezet jelentőségéről szólt.

    Futás Levente segítségével az egyik legegészségesebb vörös hús, az emuhús érdemeit méltatta Sztankó Bernadett, majd dr. Sebestény Andor, a londoni Birodalmi Rákkutató Intézet tudományos kutatója, professzora a több országban használt, személyes rákdiagnosztikáját mutatta be. Csehné Váradi Mária, sportoktató és főiskolai egészségtan tanár a  kevéssé ismert ETKA-jógát és inkontinenciát elemezte. Mária Helman, a Holt-tengeri Sóbarlang tulajdonosa ismertette, hogy milyen betegségeket gyógyít, előz meg a  sóbarlang használata.

  Dr. Kiss-Szóllinger Attila, szülész, nőgyógyász, fizioterápiás szakorvos a Medmis Intézetből bemutatta az IBR-SYSTEM berendezést, amely az emberi szervezetet a maga komplexitásában vizsgálja. Tóth Ágnes, gyógymasszőr, manuálterapeuta, bölcsész a fülgyertya egészségügyi és relaxációs hatásait, ősmagyar vonatkozásait, a Naturhelix márkanevű fülgyertya nemzetközi jelentőségét ismertette.

    Kravár Krisztina, a Magyarország Önért! projekt tulajdonosa előadásában azt szorgalmazta, hogy  Európa gyógyturizmusában fontosabb helyet foglaljon el Magyarország. Gaál László, a Flavon max cég alapító tulajdonosa, feltaláló a minden részletében magyar Flavon termékcsaládot mutatta be, amely Európa több országában, s most már az Amerikai Egyesült Államokban is piacon van. Dr. Khaled Nashwan, jemeni sebész, az érszűkületet megelőző és gyógyító Nashwan Parasound készüléket ismertette.

    Az Egészség Konferencia július 14-én is folytatódott: egy térítésmentes Egészségtúra keretében a konferencia résztvevői közül több mint félszázan Mátraderecskére látogattak, ahol orvosi segítséggel a résztvevők megtapasztalták a szén-dioxid gyógygázfürdőt (mofetta) és az iszapos reumafürdő jótékony hatását.

 

Üzleti Konferencia

    Július 8-án a Világfalu tanácskozótermében került sor a Világklub Business Fórumára, amelynek előadói, hozzászólói a következő kérdésekre keresték a választ: a magyar-magyar kapcsolatok révén hogyan építhetik üzleti kapcsolataikat a nagyvilágban? Miként segíthetik egymást a kölcsönös gazdasági érdekek mentén? Hogyan tudják egymást, potenciális üzlettársaikat  megtalálni a világ bármely pontján egy-egy termék, szolgáltatás   találmány vagy  ötlet megismertetésére  és hasznosítására ? Lehet-e magyar-magyar összefogás az üzleti kapcsolatok, a marketing területén is?

    Mint a bevezetőben Irmes Zsolt és Joó Géza, a fórum vezetői elmondták, a  közel egy évtizedes múlttal és egyre terebélyesedő hálózattal rendelkező Panoráma Világklub a fenti témakörökben azért hozta létre ezt a fórumot, hogy ezáltal az üzleti kapcsolatépítést is elősegítse. A tízmilliós Magyarország határain túl mintegy ötmillió magyar él a Kárpát-medencében és szétszóródva a nagyvilágban, körükben kívánja megteremteni a kapcsolatkialakítás és az együttműködés lehetőségét a Fórum, amely rendezvényeivel, információs hálózatával, kapcsolatrendszerével, kiadványaival segíti a partnerkapcsolatok létrejöttét és működését.

    Nagy érdeklődés kísérte Csepreghy Nándor, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kommunikációs vezetőjének előadását, aki az Új Széchenyi Tervet mutatta be részleteiben. Mint elhangzott kiemelt szerepet kapott a Magyar Világtalálkozó programsorozatában az Új Széchenyi Terv sokoldalú bemutatása, amely nagymértékben elősegíti, hogy Magyarország hosszú távú fejlődése az összmagyarság együttes hozzájárulásával valósulhasson meg. Annál is inkább, mert a Világtalálkozó mottóját, a határtalan összefogás szellemiségét az Új Széchenyi Terv kezdetektől fogva hordozza magában, segítő kezet nyújtva mindazok számára, akik erősebbé és fejlettebbé kívánják tenni Magyarországot, s 2011-től pedig már léteznek azok a kitörési pontok, és a hozzájuk kapcsolódó programok, amelyek biztosítják Magyarország hosszú távú fejlődését.

    Elhangzott, hogy a 2007-2013-as programozási időszak során mintegy 8200 milliárd forint áll hazánk rendelkezésére. Ebből az összegből 5900 milliárd forint már le van kötve, 1450 milliárd forint jelenleg pályáztatás alatt áll és mintegy 850 milliárd forint a szabad forrás. Csepreghy Nándor előadását követően többen hozzászóltak, véleményt mondtak, tanácsokat adtak, miként lehetne sikeresebbé tenni az Új Széchenyi Terv megvalósítását. Ezt követően kiselőadásokra, bemutatkozásokra, kapcsolatfelvételekre került sor, s azzal zárult a konferencia, hogy a mindennapok, a konkrét együttműködések során folytassák az együttműködést a résztvevők.

 

Afrikából, Indiából, Ausztráliából, Brazíliából, Iránból is érkeztek vendégek

    A Világtalálkozó Irodájához érkezett regisztrációs lista alapján több mint félszáz országból, államból érkeztek honfitársaink a Világtalálkozó valamelyik eseményére, de a rendezvény után is jelezték többen, hogy jelen voltak – merthogy magyarok mindenütt vannak. A Világtalálkozó Iroda kéri, akik nem szerepelnek a listán és jelen voltak a Világtalálkozó valamelyik rendezvényén jelezzék az iroda@vilagtalalkozo.hu email címen, vagy a (+36) 30 449 2803-as telefonszámon.

 

A regisztrációk alapján a következő országokból, államokból érkeztek vendégek.

Szomszédos országokból (5)

Erdély (Románia), Kárpátalja (Ukrajna), Felvidék (Szlovákia), Vajdaság (Szerbia), Őrvidék (Ausztria).

Európa országaiból (18)

Anglia, Svájc, Svédország, Hollandia, Németország, Luxemburg, Franciaország, Ciprus, Belorusszia. Spanyolország, Olaszország, Horvátország, Norvégia, Lengyelország, Írország, Oroszország, Bulgária, Albánia.

Távoli országokból: (23)

Ausztrália, India, Indonézia, Mauritánia, Kongó, Nigéria, Venezuela, Nicaragua, Brazília, Argentína, Peru, Mexikó, Kanada, Jemen, Costa Rica, Irán, Bali-szigetek, Bisseau-Guinea, Afganisztán, Sri Lanka, Ecuador, Japán, Algéria.

USA államaiból: (12)

New York, New Jersey, Kalifornia, Florida, Massachusetts, Illinois, Arizona, Hawaii, Missouri, Texas, Pennsylvania, Indiana  - ez utóbbi két állam a rendezvény ideje alatt csatlakozott is a Világklub-hálózathoz, dr. Várdy Béla, és dr. Várdy Ágnes professzorok (Pittsburgh), valamint dr. Kocsárdy Éva Anna (Bloomington)  elnökletével.

Magyarország településeiről (a felsorolás nem teljes körű): Debrecen, Kaposvár, Balatonlelle, Szolnok, Miskolc, Kalocsa, Nagykanizsa, Székesfehérvár, Pécs, Bonyhád, Salgótarján, Szeged, Nyíregyháza, Nyírbátor, Keszthely, Mátészalka, Fonyód, Eger, Törökszentmiklós, Veszprém, Székesfehérvár, Örkény, Balatongyörök…és még sok más településről.

 

Élénk médiaérdeklődés

    Élénk médiaérdeklődés kísérte a rendezvényt, különösen a közszolgálati és a regionális, valamint a külhoni magyar médiumok részéről. A többi között foglalkozott az eseménnyel, illetve a  helyszíneken riportokat, interjúkat készítettek: a Magyar Televízió, a Duna Televízió, a Hír Tv, az Echo TV, az ATV, a Digi TV, a Lélek TV, a Lelle TV, a Debreceni Televízió, az Eger TV, a KisDuna TV, az Esztergomi Közéleti TV,a  Fehérvár TV, a Cegléd TV, a Magyar Rádió, a Civil Rádió, a Katolikus Rádió, a Csángó Rádió, a Magyar Nemzet, a Magyar Hírlap, az országos és a regionális nyomtatott sajtó. egy-egy eseményen, magazinok, hetilapok újságírói készítettek számos riportot a résztvevőkkel. A Világtalálkozó információs partnere az ExtraDél Info, amely 80 ezer példányban jelentetett meg egy különkiadást ez alkalomból.

    A Kárpát-medence magyar közösségeinek médiumai mellett a New York-i Magyar TV, a Melbourne-i Hungarian Magazin operatőr-szerkesztői, az American Hungarian Panoráma, az Amerikai/Kanadai Magyarság hetilap, az Ausztráliai Magyar Élet, az Ausztráliai Kisújság újságírói, szerkesztői is jelen voltak. A Világtalálkozó internetes médiapartnere a Magyar TV5, jóvoltából számos program élő adásban is követhető volt az internetes televízióban: www.magyartv5.com.

    Saját kiadású Műsorújság jelent meg az eseménysorozat teljes körű leírásával, a fellépők névsorával, a programok időpontjaival és azok tartalmával. Mindezeken túl számos internetes újságban, honlapon követhetőek voltak az események, a Világtalálkozó saját honlapjának címek: www.vilagtalalkozo.hu

 

Érdekességek a Világtalálkozóról

Emlékművei:  Megmaradásunkért jelképmű Balatonlelle, (2011) Összefogás Kapu ( 2012)

Karitatív cselekedetei: Kárpátaljai gyermekek megsegítése, Önkéntes véradás,békeút Ausztráliába,

Rajzpályázata: Határtalan összefogás címmel  gyerekek részére tehetségkutató pályázat.

Kabala állata: a koromfekete Lelle puli, aki 2011. április 1-jén született, és jelképesen a világ magyarságának összetereléséről gondoskodik.

A Világtalálkozó bora: a svájci-magyar állampolgárságú B. Szabó Péter borászatában készült Szekszárdi Bikavér.

Ásványvize: a Kárpátokból eredő kristálytiszta Milotai ásványvíz

A Világtalálkozó címtára - a következő Világtalálkozóra készül  a Világcímtár, a magyar-magyar nemzetközi kapcsolatok kézikönyve, cím- és adatgyűjteménye.


A képeket készítették: Gorzó Zita, Hajósi Miklós (www.hajoka.hu), Kereki Katalin, Konkoly-Tege György és Somogyi György (www.fotogenia.hu)