Világfalu 2014

 
 - az összmagyarság találkozóhelye
 
B
udapest, SYMA Rendezvényközpont - 2014. május 23-25., 10-19 óráig


  A Világfalu a Magyar Világtalálkozó kiemelt rendezvénye. Manapság egyre kisebbnek látszó, globalizálódó világunkban úgy tűnik, hogy a Föld összes országa, városa, népe lassan egyetlen közösség tagjává válik - jelképes értelemben egy Világfaluvá zsugorodik. Ennek ötleteként kapta a nevét Budapesten, a SYMA Rendezvényközpontban a több mint ötezer négyzetméteres területen felépítendő Világfalu, amely a különböző kultúrák közelebbi megismerését is szolgálja. A főrendező, a több mint tíz éves múlttal rendelkező Panoráma Világklub civilhálózata kapcsolatait egyfelől a Kárpát-medence magyarsága és a világba szétszóratott honfitársaink között szervezi, másfelől megszólítja és bekapcsolja a Világklub-hálózatba Magyarország és a magyarság iránt rokonszenvet érző, érdeklődő, barátságot ápoló idegen népek, nemzetek fiait is. Ezáltal nem csak Magyarország és a nagyvilág, hanem a társklubok révén a különböző országok, népek egymás közötti kapcsolatainak kialakítását is elősegíti.

 A Világfalu a magyar-magyar együttműködéseket, s más népek, nemzetek közötti kapcsolatépítést is szorgalmazza. Az idelátogatók a  programok során megismerkedhetnek a világ számos országának kultúrájával, világával, képviselőivel. A Magyar Világtalálkozó nyolc napos gazdag programsorozata a SYMA Rendezvényközpontban felépített Világfaluban ér véget, ahol minden korosztálynak reggeltől estig kínálnak gazdag programokat - ebből adunk most ízelítőt! (programok napi bontásban >>>)


 
 
Szeretne találkozni messzi országból jött ismerősével? Kapcsolatot teremtene valamely honi vagy külhoni honfitársával? Érdekli Önt, hogy miként élnek a határon túli magyarok? Szeretne velük megismerkedni és együttműködni?

   Nos, mindezen célokat segíti elő a Világfalu központjában található országpavilonok, amelyekben délelőtt 10 órától este 19 óráig találkozhat bárki, bárkivel, bárhonnan is érkezett… A Világfalu információs helyszínein pontosan tudhatja előre, hogy melyik pavilonban, a megjelölt időpontban éppen ki fogja várni az érdeklődőket! Talán egy előadóművész, énekes, író, költő, közéleti vagy üzletember, közösségi képviselő, népművész, orvos, feltaláló - hogy csak néhányat említsünk az eddigi jelentkezésekből. Az anyaországon kívül szinte a világ minden részén élnek magyar emberek és közösségek, melyek fáradhatatlanul őrzik a magyarság több ezer éves tüzét.  Erre a hasonlatra építve, az ország-pavilonokban a különböző régiók „tűzhelyet” kapnak, ahol ismertethetik az adott régió magyar közösségeit, az ott munkálkodó jeles magyarok munkásságát vagy akár üzleti vállalkozásaikat. Melyek ezek az ország-pavilonok, „tűzhelyek”?
Egy-egy közösségi standot kapnak:

India, Ausztrália, Oroszország, Kárpátalja, Horvátország, Ázsia, Irak,
Kárpát-medence
(Erdély, Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság, Őrvidék), Afrika


  Kiállítói standokon mutatkoznak be a magyar értékek, hungarikumok képviselői: termelők, gyártók, szolgáltatók, s minden, ami jellegzetesen magyar érték, s azon cégek, intézmények, szervezetek, amelyek tevékenysége, szolgáltatása és kapcsolatrendszere a magyar-magyar együttműködés révén itthon és külföldön is egyaránt figyelemre méltóak lehet.

  Külön utcarészt kap a magyar vidék, a jelentősebb idegenforgalmi régiók, látványosságok, programok. Ugyancsak külön standokon találkozhatunk a feltalálókkal, az ötletemberekkel, menedzsereikkel, s a találmányok forgalmazóival (programvezető: Somogyi Hajnalka). A kiállítói pavilonokban az adott országra, kultúrára jellemző környezetben bemutatók, kóstolók, üzleti ajánlatok fogadják a közönséget, Ázsia országaitól kezdve Afrikán át Erdélyig és Kárpátaljáig. Bemutatkoznak a különböző régiók, városok, falvak idegenforgalmi ajánlataikkal (programvezető: Kerekes György).

  A Világfalu Gyógyító Övezetének célja: a test a lélek és a szellem harmóniája. Mindenki kedvére válogathat a legősibbtől a legmodernebb gyógymódokig, a magyar orvosok, feltalálók gyógyító eszközeiket és gyógyító szereiket mutatják be. Előadások, bemutatók az egészséges életmód, a természetgyógyászat és az ezotéria témaköreiből,( programvezető: dr. Idrányiné Pátzay Anna). Megtalálhatóak a hagyományos gyógymódok, technikák, termékek és találmányok képviselői, a házi természetgyógyászati praktikák, kaphatóak bio-élelmiszerek, italok, különféle gyógyhatású készítmények. Bemutatkoznak az ezotéria különféle területei.  Ingyenes masszázs, felmérés, tanácsadás, különféle kóstolók. A Gyógyító Sátorban  előadások, bemutatók, műsorok. Vasárnap pedig Egészség Konferenciára is sor kerül.



NÉPZENE, VILÁGZENE, OPERETT, TÁNCZENE, ROCK

A Világfalu nagyszínpadán a nyitástól zárásig tartó műsorfolyamban minden műfaj helyet kap: a népzenétől az operetten át a pop-rockig, a legnépszerűbb előadóművészek, együttesek előadásában. Többek között fellép Balázs Fecó, Mága Zoltán, Varga Miklós, Tamás Gábor, Vastag Csaba, Nyári Károly és még sokan mások.  Az „Ezer torokból a legnépszerűbb 10 magyar népdal”  hírességek közreműködésével csendül majd fel. A hazai zenei élet képviselői szerepelnek Joó Géza zenés beszélgető műsorában.  Nagy érdeklődésre tart számot a Világtalálkozó Szépe verseny döntője, az Operettgála, a különböző népi együttesek fellépése, a divatbemutatók, a koncertek. A három nap alatt többször is elhangzik a Világtalálkozó dala, a Határtalan dal.

Részletesebben a nagyszínpad érdekesebb programjaiból:

Május 23. (péntek): Megnyitó ünnepség - retro-koncertek - élő legendák

 Délelőtt 11 órától kerül sor a Világfalu megnyitójára, amelyen a rövid köszöntők után átnyújtják meghívóikat a világ számos országából érkező vendégek, kiállítók. A jelenlévők megtekinthetik a nemzetközi hírű Honvéd Táncegyüttes és Zenekar műsorát, majd Kárpátaljáról Máthé Öcsi előadóművész, a marokkói magyar származási Mesi népi énekes következik. Az irodalom is jelen lesz, az Ady-évforduló kapcsán: a Medve TársulatAdy emlékezete - Csodálatos, képes, rettenetek”  című irodalmi műsorából kaphatunk ízelítőt Csuja Imre, Legerszki Krisztina, Baranyi Zoltán közreműködésével, Halmy György rendezésében. A megnyitó ünnepség a Világtalálkozó óriás kenyerének a felszeletelésével zárul, majd kezdetét veszi a három napon át tartó programsorozat, Nagyné Varga Mária, Joó Géza és Tarczy Gyula műsorvezetésével.

 Előbb a Kívánságműsor keretében mutatkozik be Steve Taylor, a világ legjobbjai között számon tartott pánsíp művész Svédországból, majd egy-egy dallal Nagy Anikó Kárpátaljáról, Farkas Annamária Kolozsvárról, Simándy Adél Malmőből, s mások. Ezután Joó Géza zenés
beszélgető műsora, a  Joó-talkshow következik, amelynek vendége lesz az X-faktor egykori sztárja, a felvidéki származású Takács Nikolas, a Neoton-legenda „frontembere”, Csepregi Éva, valamint a Németországból zenei karriert befutó IVAN, s az Erdélyből származó ifjú tehetség, Lóránd énekes is.

 Ezután a pop-rock és a magyar retro-zene kedvelői láthatják-hallhatják élőben kedvenceiket. Bevezetőül a szegedi Indigó ZenekarŐshaza - klasszikus magyar dallamok” című műsorában hangzanak el a legemlékezetesebb nóták. Majd felcsendül a Világtalálkozó dala, a Határtalan dal – Méry Péter szerzeménye-, s színpadon láthatja a közönség Varga Miklóst, Nyári Károlyt és lányait, Alízt és Editet, akik legismertebb dalaikat adják elő. Zámbó Jimmy már nincs közöttünk, de szerte a világon magyar közösségek őrzik emlékét. Ennek tiszteletére hangzanak el dalai a Világtalálkozó nagyszínpadán, testvérei szervezésében, a legendás énekes követőinek közreműködésével, a Zámbó Band  kíséretében. És a jó hangulathoz egy kis finomság is hozzájárul: a sztárok felszeletelik a Világtalálkozó első óriás tortáját – de, akinek ebből nem jut, a következő két napban még bőven adódik lehetősége a kóstolásra!

Május 24. (szombat): Ezer torokból csendülnek fel népdalaink...

 A Világfalu második napjának kiemelkedő programja az „Ezer torokból a 10 legnépszerűbb népdal”. De előtte még sok szép és érdekes műsor várja az érdeklődőket. Délelőtt a palóc hagyományőrzés képviselői, a Nógrád Néptáncegyüttes és Bohács István magyar nóta és népdalénekes mutatkoznak be, valamint a Rákóczi Hagyományőrző Egyesület, sok humorral átszőtt,  parádés műsorát láthatják a jelenlévők. Ezt követően, a zenés beszélgetős órában, Joó Géza vendége lesz Malek Andrea, a magyar musical koronázatlan királynője; az X-Faktor felfedezettje, a nagykárolyi Csobot Adél; és a világon is párját ritkító férfi szoprán hanggal rendelkező Vásáry André énekes. Ezután a 25 fős Ritmus Könnyűzenei Kórus érkezik a színpadra -  a Zalai Világklub ajándékműsoraként-  Nagyrécséről, az Ausztráliában hosszú éveken át koncerteket, műsorok  bemutató Vigadó Duó tagjaival, Ernszt Katalin és Nemere László előadóművészekkel. Műsoruk címe: Tavaszi szél vizet áraszt - s felöleli a magyar és a nemzetközi zenei élet örökzöldjeinek feldolgozásait, népszerű dallamait. Ezt követően az Obsitos Fúvószenekar előadásában klasszikus zenekari művek szólalnak meg, Fejes István karnagy vezetésével, majd a Díszruha Szalon ruhakölteményeit láthatjuk a nagyszínpadi bemutató során. Szerte a nagyvilágból több ezren küldték el legkedvesebb népdalaik címét az elmúlt hónapokban a IV. Magyar Világtalálkozó Szervezőbizottságának, hogy a szavazatok alapján összeállítsák a legnépszerűbb 10 dal listáját.  Mindezek május 24-én, szombaton délután először egy-egy népszerű előadóművész  tolmácsolásában, majd pedig „ezer torokból” csendülnek  fel  a Világfalu nagyszínpadán, egy gálaműsor keretében.  Sőt, ugyanebben az időben a világ más részein élő magyarok,- akik nem lehetnek ott a Világtalálkozón, de élőben nézik a műsort-, együtt énekelhetik gyönyörű dalainkat. Mintegy száz dalra érkezett szavazat szinte a világ minden részéből, merthogy, mint tudjuk: magyarok mindenütt vannak- ez a jelmondata a Panoráma Világklub-hálózatának, amely öt kontinens mintegy nyolcvan országát, államát hálózza be, s kezdeményezésükre indult el több hónappal ezelőtt a szavazás. Az elmúlt hónapokban szerte a nagyvilágból több mint ezren küldték el legkedvesebb népdalaik címét a IV. Magyar Világtalálkozó Szervezőbizottságának, hogy a szavazatok alapján összeállítsák a legnépszerűbb 10 dal listáját. Íme  az alábbi sorrend alakult ki:

1. A csitári hegyek alatt,  2. Tavaszi szél vizet áraszt,
3. Elindultam szép hazámból, 4. Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok,
5. Lovamat kötöttem, 6. Erdő mellett estvéledtem,
7. Erdő, erdő, marosszéki kerek erdő, 8. Megyen már a hajnalcsillag lefelé,
9. Ősszel érik babám, a fekete sző, 10. De szeretnék hajnalcsillag lenni

 Alig szorultak ki az első tízből a következő népdalok: Elmegyek, elmegyek… Általmennék én a Tiszán ladikon… Madárka, madárka, csácsogó madárka… Zöld erdőben, zöld mezőben… Zavaros a Nyárád…De  még sok más szép dalra érkezett  nagyszámú szavazat a világ minden tájáról, jelezve, hogy messze földön is él népdalaink szeretete.

 A dalokat a zenei élet kiválóságai először egyedül - vagy meghívott vendégeikkel- éneklik el, majd bekapcsolódik az „ezer hang, s másodszorra a közönséggel együtt csendülnek fel a dallamok. A dalok előadói: Beregszászi Olga Stephanus Rex aranydíjas  kárpátaljai színművésznő, Bodza Klára Életfa- díjas énekművész, Budai Ilona Magyar Örökség-díjas népdalénekes, Dévai Nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas előadóművész, Guessous Majda Mária (Mesi) magyar-marokkói népdalénekes, junior Príma-díjas, Nagy Ibolya Déryné- díjas énekesnő,  Tarnai Kiss László  eMeRToN-díjas előadóművész  (mindketten a  Dankó Rádió szerkesztői, műsorvezetői); Nógrádi Tóth István Lyra-díjas magyar nóta és népdal énekesTamás Gábor erdélyi származású előadóművész Svédországból, a Magyar Kultúra Lovagja, Tolcsvay Béla énekmondó.

  Ott lesz Mága Zoltán Príma Primissima díjas hegedűművész, aki a kisfiával és zenekarával működik közre, s egy fergeteges záró koncerttel járul hozzá az egyedülálló élményekhez. Mások is hangszert fognak, s kíséretükkel gazdagítják az előadást, például Vesztergám Miklós tárogatójával, mások hegedűvel, citerával, népi hangszereikkel. Baráti közösségek, kórusok, úgynevezett „dalos csokrokat” alkotnak, például: Tóth Éva, Leblanc Győző és barátai; Tolnai Mari és barátai; Ernszt Katalin és a Ritmus Könnyűzenei Kórus tagjai; Ábrahám Pál és barátai; Bohács István és a Nógrád néptáncegyüttes tagjai; a Rákóczi Hagyományőrző Egyesület tagjai és még sokan mások.

  Már eddig is sokan jelezték részvételüket: Erdélyből, Kárpátaljáról, a Felvidékről, Vajdaságból, Burgenlandból, valamint Svédországból, Svájcból, Franciaországból, Hollandiából, az Amerikai Egyesült Államokból, Ausztráliából, Algériából, Mauritániából, Indiából és még több más országból - ők az első sorokban kapnak helyet s együtt fogják énekelni a műsorfüzetben és az óriáskivetítőn olvasható szöveget a magyarokkal. A mintegy két órás gálaműsorról film készül, valamint az interneten élőben követhető lesz a világ bármely táján, mivel többen jelezték már, hogy a képernyő előtt ülve magányosan, vagy csoportosan együtt éneklik majd a Világtalálkozó résztvevőivel a legszebb magyar népdalainkat, hogy akár több ezer kilométer is elválaszt bennünket egymástól, de lélekben és hangban a legszebb magyar népdalok összekötnek bennünket. Minden bizonnyal a magyar népdal szép ünnepe lesz ez a májusi nap a IV. Magyar Világtalálkozón!

  A nagy együtténeklést és a Mága-koncertet követően érkezik a színpadra Svédországból, a kolozsvári születésű Tamás Gábor, a legnépszerűbb magyar származású előadóművészek egyike, műsorának címe: Óh, Erdély, szép hazám. A koncerten elhangzik valamennyi slágere, amellyel Amerikától kezdve Európán át Ausztráliáig meghódította a magyar közösségeket. A nap zárásaként kerül sorra, immár hagyományosan az Operettgála, amelynek házigazdái a népszerű művészházaspár: Tóth Éva és Leblanc Győző, s felhangzanak a legismertebb dalok, kiváló előadások – többek között Kollár Erik, Egri József, Szeredy Krisztina, a Hungaroperett tánckara, s mások- közreműködésével.


Május 25. (vasárnap): Megválasztják a legszebb magyar lányt!

  Csillagok, csillagok szépen ragyogjatok - ezt a címet viseli a Törökszentmiklósról érkező Miklósi Néptáncegyüttes és a Vadrózsák citera együttes közös műsora, amelyet a közönség már a korábbi Világtalálkozón is láthatott, s mindig nagy sikert arattak a néphagyományokat magas színvonalon őrző közösségek. Ezt követően egy különleges, fiatalembert, Kollinger Szabolcsot ismerhetjük meg, aki végtagok nélkül születetett, mégis különleges képességekkel rendelkezik, majd a kalocsai T-Dance Hip Hop Tánciskola produkcióját tekinthetik meg a jelenlévők. Őket követi a Barakoo  Szabad Dobkör műsora, majd bemutatkoznak a színpadon a Botond nemzetközi erő-és  ügyességi verseny döntősei, akiknek a versenyét 14 órától követhetik figyelemmel a Világfalu Botond-udvarában.

 Afrika kultúrájának az órája következik ezután, az Utazz Afrikába Idegenforgalmi Iroda vezetője, s a Világklub Szub-Szaharai Társklubja elnöke, Szilasi Ildikó házigazdai közreműködésével. Ennek során fellép a Boyzless Voice Gospel együttes (magyar énekesnők angol illetve zulu, szuahéli nyelvű afrikai gospel előadása); az Afrobreakz Dobzenekar, akiket a nyugat-afrikai tradicionális ütőhangszer (djembe) iránti közös szeretet vezet, s a 8-10 fős csapat profi szinten dobol djembén és más afrikai hangszereken, nyugat-afrikai ritmusokat játszva. E műsorblokkon belül lesz egy afrikai divatbemutató is, az Afrikai Szabóság szervezésében.

 Valamennyi Világtalálkozón  fellépett és nagy sikert aratott az ötven fős Váci Ifjúsági  Fúvószenekar  - Kápolnai Jenő vezetésével-, akikben ezúttal sem fogunk csalódni, hiszen repertoárjukban a  klasszikus dallamok fúvós feldolgozásai éppúgy szerepelnek, mint a modern hangzások – elhangzik például az Omega együttes Petróleumlámpa című dalának fúvószenekari feldolgozása is. Ismét érdekes és ismert emberek lesznek a vendégei Joó Géza zenés beszélgető műsorának: Vastag Csaba, a legnépszerűbb X-Faktor győztes előadóművész; a legutóbbi X-Faktor verseny sikercsapata, a ByTheWay, a fantasztikus hangú  Rácz Kati jazz-énekes, az Amerikai Egyesült Államokból hazatelepült egykori hippi és kiváló zenész, a Psychedelic Cowboys frontembere Mouksa (Yungmayer Lajos), aki új zenekaráról is szól; Pődör Csaba, a  kick-boksz világbajnokság dobogós versenyzője. Majd elkezdődik a IV. Magyar Világtalálkozó Szépe verseny döntője. Az I. Magyar Világtalálkozón a kárpátaljai Bozsár Ivett, a másodikon a mezőségi Csorba Zsuzsanna vitte el a pálmát, a harmadikon pedig a soproni Ötvös Brigitta győzött, aki később elnyerte a „Miss International Hungary” címet is. Vajon ezúttal ki győzedelmeskedik? A versenyre magyar származású vagy magyar gyökerekkel rendelkező 18-28 év közöttiek jelentkezhettek, s közülük áll össze a döntő mezőnye. A verseny háziasszonya a felvidéki Némethy Ivi, (Pozsonyi Világklub-elnök), aki maga is büszkélkedhet szépségkirálynői babérokkal. Az utcai divatviseletben vagy valamely tájegység, ország, régió népviseletében, majd koktélruhában a zsűri előtt - öt kontinens képviselői, a szépség- és divatszakma, a kulturális, a zenei és az üzleti élet reprezentánsaiból összeálló társaság- felvonuló lányok közül kerül ki a IV. Magyar Világtalálkozó Szépe cím tulajdonosa, de a közönség is szavazhat az általa legszebbnek tartott hölgyre. A mintegy három órás program Vastag Csaba koncerttel kezdődik, látható lesz a Díszruha Szalon divatbemutatója, táncegyüttesek, énekesek lépnek fel, majd következik a díjátadási ceremónia.

A Világfalu zárásaként, mint mindig, ezen az estén is felcsendül Vesztergám Miklós tárogatóművész előadásában az Il Silenzio, s ezzel ér véget a IV. Magyar Világtalálkozó nyolcnapos rendezvénysorozata is.



  Dr. Gubánné Pintér Annamária programigazgató és csapata gazdag bemutatókkal várják az ifjabb látogatókat. Kézműves foglalkozások (csuhéfonás-babakészítés, nádhangszerek, virágkoszorúk, gyöngyfűzés, jurta mesesátor, és még sok más érdekesség várja az apróságokat. Gondoskodnak a szervezők a gyermekek foglalkoztatásáról is, kipróbálhatják a különféle népi hagyományokat, megismerkedhetnek a szkíta, avar, hun ősmagyar ékszerek készítésével - 14 év alatt ingyenes a belépés. A Gyermekuradalom központjában egy jurta Mesesátor lesz, s a díszletet a dunaújvárosi kézműves biztosítják, ahol a foglalkozások, előadások zajlanak majd. Ezen a hét végén lesz a Gyermeknap, ennek tiszteletére egy óriás torta készül, amelyet majd a gyerekek szeletelnek fel, s fogyasztanak el.

  A Világtalálkozó kabala állata, a koromfekete Puli, külön programokat szervezünk rajongói számára. Bemutatásra kerül egy egyedülálló terv az országban: a Mesék Háza program. Egy igazi magyar termék a kürtös kalács- a Világtalálkozó süteménye-, s készítői, a Vitéz Kürtős munkatársai standjukon megtanítják a gyerekeket a kürtös kalács készítés fortélyaira is - s természetesen, ki-ki elfogyaszthatja a maga által készített finomságot. Jótékonyságukról is tanúbizonyságot tehetnek a kilátogatók: a szervezők kérik, hogy együtt segítsünk a szegény gyermekeken, aki teheti, hozzon magával egy kis ajándékot, amelyet a kárpátaljai gyerekekhez eljuttatnak.

 


 

  Neves előadók, érdekes emberek, történetek, kulturális műsorok, filmvetítés – mindezt kínálja nyitástól zárásig a Világfalu bejáratánál található, mintegy 120 fős előadó terem. Magyarok a nagyvilágból. Vidd hírét a magyaroknak! Filmszemle, díjátadással. A Nívó VilágGaléria Gyűjtemény bemutatása. Magyar értékek, hungarikumok fóruma. Előadások Kossuthról, a Mária-útról, az Őshazáról, az emberi testről, lélekről - és még sok más érdekességről. Dávid Viktória és Tarczy Gyula műsorvezetők három napon át több tucat előadást, résztvevőt konferálhatnak fel.

Ajánló a programokból:


Május 23. (péntek):

  Kossuth szellemi öröksége - dr. Mezei László, a Kossuth Koszorúja Alapítvány elnöke és vendégei; a Mária zarándokút bemutatása - dr. Szabó Tamás, a Mária Rádió elnöke; Két keréken a nagyvilágbanZelei József burgenlandi kerékpáros békenagykövet képes beszámolója külföldi útjairól; „Világok virága” közös monumentális festmény és a Nívó VilágGaléria gyűjtemény bemutatása - Hegedüs Tünde ,festő- és szobrászművész; A Föld kozmikus hatásai a balesetekre - Lantos-Lyka Antal előadása.

Május 24. (szombat):

  Magyar Értékek Fóruma - A kürtös kalács, több mint sütemény - András Tünde, a Vitéz Kürtös igazgatója; a  Szentkirályi  Ásványvíz sikertörténeteBalogh Levente  tulajdonos-igazgató; Afrika világa - a  National Geographic díjnyertes fotográfusa, Lantai-Csont Gergely  képvetítéses beszámolója. Előadó: Szilasi Ildikó Afrika-szakértő, antropológus. Magyarok Svédországban - Vendégeink: Rosenheim Ilona, dr. Szalontai Éva, Tamás Gábor, Hoffman Zsuzsa, Simándy Adél, Publik Antal és mások. Világunk felülről - Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós filmes műsora; Test, szellem, lélek - dr. Papp Lajos szívsebész professzortól; Elveszett identitás és felemelkedés az ősi magyar világképünk szerint – dr. Darnói Tibor orvos előadása.

Május 25. (vasárnap):

  Magyarok a nagyvilágban - Bemutatkoznak a Panoráma  Világklub vezetői házigazda: dr. Tanka László, alapító  elnök. Gyere haza, várunk! Csontos Sandra, a Gyere Haza Alapítvány képviselője és vendégei; Ópusztaszer, a zarándokhelyKertész Péter, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark igazgatójának előadása; Hagyományos harcművészet, barantások Vukics Ferenc előadása  - Vidd hírét a magyaroknak – előadássorozat- Őseink nyomábandr. Máthé Lajos hagyománykutató  előadása belső-ázsiai útjairól; Táltosok barlangja- Az ecuadori Tayos barlang titkai Purisaca Golenya Ágnes képes előadása; Magyarságismeret, hagyományainkTarján Gábor, néprajzkutató, antropológus előadása; A magyar nyelv, mint útikönyv az élet nevű túráhozJuhász Zsolt, a címadó kötet szerzője, Szűcs Cecília, Iby Duba és dr. Pap Éva.

További programok a Magyarsághíd teremben

FilmszemleMagyarok Dél-Amerikábana  Debrecen Televízió riportfilmje a Brazíliában, Argentínában és Uruguayban élő magyarokról  - Ausztrália magyar világa  -   Harmath Ilona, Bősze Ferenc és Gulyás Péter  riportfilmje az ausztráliai magyarságról. A Filmszemlén kerülnek bemutatásra a PDSU Közép-Európai Tudományos Alapítvány Médiatanszékének vizsgafilmjei.

 A Nívó VilágGaléria Gyűjtemény bemutatása. A Magyarsághíd-teremben kiállított képzőművészek bemutatkozása


  Az I. emeleten található 120 férőhelyes, vetítővel, hangosítással felszerelt, légkondicionált előadóterem ad otthont az Üzleti Fórumnak, az Egészség Konferenciának, az Ázsia Fórumnak, s más programoknak.  A konferenciák résztvevői arra keresik a választ: a magyar-magyar kapcsolatok révén hogyan építhetik  kapcsolataikat a nagyvilágban, lehet-e magyar-magyar összefogás az üzleti kapcsolatok, a marketing területén is? Vasárnap rendezik a IV. Egészségkonferenciát, amelynek célja, felhívni a figyelmet a kiváló magyar egészségügyi szakembereinkre, feltalálóinkra, a kiemelkedő magyar szakterületekre, az egészségturizmus, az egészségügyi világpiac számára. Közösségek, intézmények, cégek bemutatkozására, szolgáltatások, termékek, kóstolók ajánlására külön is bérelhető a terem.

  Az Egészség Konferencia közönsége a Világtalálkozót követően is találkozik, hiszen néhány nap múlva egy térítésmentes Egészségtúra keretében a konferencia résztvevői közül több mint félszázan Mátraderecskére látogathatnak, ahol orvosi segítséggel a résztvevők megtapasztalják a szén-dioxid gyógygázfürdőt (mofetta) és az iszapos reumafürdő jótékony hatását. Aztán néhány nappal később Balatongyörökön egy egész hetes egészségügyi programsorozat kezdődik Györöki Gyógyító Hét címmel.

 

 

"Erős nemzet a magyar!" – ez a jelmondata a hagyományőrzést ápoló erős emberek ügyességi versenyét szervezőknek (programvezető: Vér Valentin). Bemutatókra is sor kerül, pénteken és szombaton 13 és 16 órakor bárki kipróbálhatja ügyességét! Az erős emberek nemzetközi ügyességi versenyének döntője pedig vasárnap 14.00 órától zajlik. Szomszédságukban található a barantások jurta sátra, amelyben a bemutatók, szórakoztató programok mellett az ősi harcművészet hagyományőrző csapatának tevékenységével is megismerkedhetnek az érdeklődők (programvezető: Csaba László). A Világtalálkozó neves előadóit, jelentősebb programok szereplőit a barantások díszkísérettel vezetik fel a színpadra.


 

Szeretettel várjük Önt és kedves Családját, Barátait, a Magyar Világtalálkozó kiemelt rendezvényére, a VILÁGFALUBA
május 23-án, 24-én és 25-én (péntek, szombat, vasárnap) 10-től 19 óráig!


 

Helyszínen: 1 000 Ft. Elővételben (május 19-éig): 1-et fizet, kettőt kap akció!

 

  • Helyszín:  SYMA Rendezvényközpont (1146 Dózsa György út 1.)
  • Időpont:    2014. május 23-25., 10-19 óráig
  • Gyermekeknek és diákoknak igazolvány felmutatásával a belépés ingyenes!
  • bármely tetszőleges napra felhasználható (péntek, szombat vagy vasárnap)