világszépe

Felhívás a

Magyar Világtalálkozó Szépe

versenyre!

 

  2013. május 19-26 között kerül megrendezésre – a Panoráma Világklub és az öt kontinens több mint 90 Társklubja, számos civil társrendező és együttműködő partner közreműködésével – a III. Magyar Világtalálkozó, amelynek célja: határokon átívelő kapcsolatteremtés és együttműködés egy fesztivál jellegű rendezvénysorozaton, a magyar identitás és értékvilág bemutatásával. Jelmondata: határtalan összefogás.

  A fentiek szellemében, a korábbi Világtalálkozók programjai között is szerepeltek szépségversenyek – az elsőn a kárpátaljai Bozsár Ivett, a másodikon a mezőségi Csorba Zsuzsanna vitte el a pálmát – az idén pedig a III. Magyar Világtalálkozó Szépe (Világszépe) cím odaítélésére kerül sor, hangsúlyozottan mértéktartó külsőségek, a rendezvény szellemiségéhez igazodó körülmények mellett.

  Helyszín: a Világfalu három napos programsorozata Budapesten, a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban (1146 Budapest, Dózsa György u. 1., május 24-26. között), ahol több ezer néző jelenlétében zajlik majd a döntőbe jutottak bemutatkozása, szereplése, 26-án, vasárnap délután 16 órakor pedig a nagyszínpadon az eredményhirdetésre, a koronázási ceremóniára, az értékes díjak átadására kerül sor.

  A versenyre magyar származású vagy magyar gyökerekkel rendelkező 17-28 év közöttiek jelentkezhetnek, s közülük várhatóan 12-en (maximum 16-an) jutnak a döntőbe, ahol május 24-én, (pénteken), s 25-én, (szombaton) mutatkoznak be a nagyközönség és a zsűri előtt szabadon választott utcai divatviseletben, majd másnap koktélruhában. A zsűriben az öt kontinens képviselői, a szépség- és divatszakma, a kulturális és zenei élet reprezentánsai mellett ott lesz – és a verseny során szakmai segítséget is nyújt – Kelemen Henrietta, a tavalyi, és Bálint Antónia egykori Miss Hungary szépségkirálynő.

  Az eredményhirdetésre május 26-án, vasárnap 16 órakor kerül sor, s a színpadról senki nem távozik üres kézzel: a virágcsokor mellett kozmetikai ajándékcsomagot vehetnek át, s számos különdíjat, meglepetés ajándékot kapnak. Az első három helyezett bulgáriai, székelyföldi és magyarországi kirándulásban részesül. A Világtalálkozó közönsége is szavazhat három napon át, s a legtöbb szavazatot elérő hölgy veheti át a Világszépe közönségdíját és koronáját. A rendezvényt élénk médiaérdeklődés kíséri, filmesek, fotóriporterek lesznek jelen a Világtalálkozó eseménysorozatán, a győztes – a többi között – az American Hungarian Panoráma világmagazin címlaplánya, s résztvevője lesz a Miss Hungary 2013 döntőjének, s szereplési lehetőségeket kap a Világklub-rendezvényeken is. Részletes információk folyamatosan olvashatók majd a www.vilagtalalkozo.hu honlapon.

Jelentkezhet a világ minden tájáról az a magyar származású, vagy magyar gyökerekkel rendelkező lány, aki

  1. elmúlt 17 éves, de még nem töltötte be a 28. évét, és nem jelent meg róla kompromittáló felvétel;
  2. beküldi e-mailen vagy postán a Világtalálkozói  Iroda címére a jelentkezési lapját;
  3. befizeti a 2000 forintos nevezési díjat, s az erről szóló igazolást, vagy másolatot mellékeli a jelentkezési lapjához (Bankszámlaszám: Világklub Kft., OTP 11714051-20001144 - kérjük írja oda nevét, s azt, hogy Világszépe-verseny).
  4. vagy a válogatás napján és helyszínén 16-17 óra között regisztrál, és befizeti a regisztrációs díjat.

 

Valamennyi jelentkező 10-10 db tiszteletjegyet kap a Világtalálkozó Világfalu helyszínének rendezvényére, a döntőbe jutottak további tiszteletjegyeket igényelhetnek.

A versenyre jelentkezőknek válogatást szervezünk 2013. május 15-én, 17-20 óra között Budapesten, az Amman Étterem Kávézójában és különtermében (Budapest, VIII., Rákóczi út 29.), ahol valamennyi résztvevőről műtermi fotófelvétel is készül. A döntőbe jutottak értesítésére május 18-ig kerül sor.


A rendezvény versenyigazgatója Menyhárt Ágnes, a Háromszéki Társklub Ma.o-i társelnöke, elérhetőségei: 0620/360-9660, e-mail: grandnet65@gmail.com.

 

 


Jelentkezési lap letöltése:


 

 

A verseny rendezésében közreműködők,
segítők és támogatók jelentkezhetnek
az iroda@vilagtalalkozo.hu email címen!